Az Úr megjelent az idők végén, az emberfiaként, aki egy próféta.

Amint Nóé napjaiban volt, úgy lesz az Emberfiának napjaiban is: ettek, ittak, házasodtak, férjhez mentek mind ama napig, amelyen Nóé a bárkába bement, és eljött az özönvíz, és mindenkit elpusztított. Ugyanígy volt Lót napjaiban is, ettek, ittak, adtak, vettek, ültettek, építettek, de amely napon Lót elhagyta Sodomát, tűz és kénkő esett az égből, és mindenkit elpusztított. Éppen így lesz azon a napon is, amelyen az Emberfia megjelenik. Luk. 17:26-30

Mi a Messiás jele? Erről ismerték fel az övéi a Megváltót, amikor itt járt a földön testben.

Erre azt válaszolta Jézus: Menj, hívd a férjedet, és jöjj ide! Az asszony így szólt: Nincs férjem. Jézus ekkor azt mondta neki: Jól mondtad, hogy nincs férjed, mert öt férjed volt, és a mostani nem férjed, ebben igazat mondtál. Az asszony így válaszolt: Uram, látom, hogy te próféta vagyA mi atyáink ezen a hegyen imádták Istent, ti pedig azt mondjátok, hogy Jeruzsálemben van az a hely, ahol Istent imádni kell. Jézus azt mondta neki: Asszony, hidd el nekem, hogy eljön az óra, amikor nem is ezen a hegyen, nem is Jeruzsálemben fogjátok imádni az Atyát. Ti azt imádjátok, akit nem ismertek, mi azt imádjuk, akit ismerünk, mert az üdvösség a zsidók közül támad. De eljön az óra, és az most van, amikor az igazi imádók lélekben és igazságban imádják az Atyát, mert az Atya is ilyen imádókat keres magának. Az Isten Lélek, és akik őt imádják, azoknak lélekben és igazságban kell őt imádniuk. Azt mondta neki az asszony: Tudom, hogy Messiás jön, akit Krisztusnak neveznek, és amikor ő eljön, mindent megjelent nekünk. Jézus azt válaszolta: Én vagyok az, aki veled beszélek. Közben megjöttek a tanítványai, és csodálkoztak, hogy egy asszonnyal beszél, de egyikük sem mondta: „Mit akarsz?” vagy „Mit beszélsz vele?”Akkor az asszony otthagyta a vizeskorsóját, elment a városba, és azt mondta az embereknek: Gyertek, lássatok egy embert, aki mindent megmondott nekem, amit cselekedtem. Vajon nem ez a Krisztus? Jn. 4:16-29

Fülöp találkozott Nátánaéllel, és azt mondta neki: Megtaláltuk a názáreti Jézust, József fiát, akiről Mózes írt a törvényben, és akiről a próféták is írtak. Erre Nátánaél azt mondta neki: Názáretből támadhat-e valami jó? Fülöp így válaszolt: Jöjj és lásd meg! Amikor Jézus látta Nátánaélt feléje közeledni, azt mondta róla: Íme, egy igazi izraelita, akiben nincs hamisság. Nátánaél erre azt kérdezte: Honnan ismersz engem? Jézus így válaszolt: Mielőtt Fülöp hívott volna, láttalak téged, ahogy a fügefa alatt voltál. Nátánaél ekkor azt mondta neki: Rabbi, te vagy az Isten Fia, te vagy Izráel Királya! Jézus így válaszolt: Mivel azt mondtam neked, hogy láttalak a fügefa alatt, hiszel? Nagyobbakat látsz majd ezeknél. Jn. 1:45-50

Nem Illésnek kell előbb eljönnie? Illés valóban eljön előbb és mindent helyreállít.

És megkérdezték a tanítványai: Miért mondják hát az írástudók, hogy előbb Illésnek kell eljönnie? Ő pedig azt felelte: Illés csakugyan eljön előbb, és mindent helyreállít. Mt. 17:10-11

Majd megkérdezték őt: Miért mondják az írástudók, hogy előbb Illésnek kell eljönnie? Ő pedig így válaszolt: Illés csakugyan előbb jön el, és mindent helyreállít, de akkor miért van megírva az Emberfiáról, hogy sokat kell szenvednie és megvettetnie? Mk. 9:11-12

Keresztelő János útkészítő volt, sehol nem találjuk a Bibliában, hogy bármit is helyre állított volna.

Ez János bizonyságtétele. Amikor a zsidók papokat és lévitákat küldtek hozzá Jeruzsálemből, hogy megkérdezzék tőle: „Ki vagy te?” Akkor vallott, és nem tagadott. Ezt vallotta: „Én nem a Krisztus vagyok.” Erre megkérdezték tőle: „Hát akkor? Illés vagy te?” De kijelentette: „Nem az vagyok.” – „A próféta vagy te?” Így válaszolt: „Nem.” Ezt mondták tehát: „Ki vagy? – hogy választ adhassunk megbízóinknak: mit mondasz magadról?” Erre ő így felelt: „Én kiáltó hang vagyok a pusztában: készítsetek egyenes utat az Úrnak, ahogyan Ézsaiás próféta megmondta.Jn. 1:19-23

Az Ószövetség utolsó versének kettős próféciája.

Íme, elküldöm nektek Illést, a prófétát, mielőtt eljön az ÚR nagy és félelmetes napja. És az atyák szívét a fiakhoz fordítja, a fiak szívét pedig az atyákhoz, hogy amikor eljövök, átokkal ne sújtsam a földet. Mal. 4:5-6

Az angyal csak a prófécia első versét idézte. Ez Keresztelő János szolgálata volt.

De az angyal azt mondta neki: Ne félj, Zakariás, mert meghallgattatott a te könyörgésed, és feleséged, Erzsébet fiút szül neked, akit Jánosnak fogsz nevezni. Örömödre és vigasságodra lesz, és születésén sokan fognak örvendezni, mert nagy lesz az Úr előtt, bort és részegítő italt nem iszik, és már anyja méhétől fogva betelik Szentlélekkel. Izráel fiai közül sokakat megtérít az Úrhoz, az ő Istenükhöz, és őelőtte jár majd Illés lelkével és erejével, hogy az atyák szívét a fiakhoz, és az engedetleneket az igazak bölcsességére térítse, hogy felkészített népet állítson az Úr elé. Luk. 1:13-17

Ézsaiás kettős próféciája

Uramnak, az ÚRnak lelke van rajtam, mert fölkent engem az ÚR, hogy örömhírt mondjak a szegényeknek. Elküldött, hogy bekötözzem a megtört szívűeket, szabadulást hirdessek a foglyoknak és föloldozást a megkötözötteknek. Hogy hirdessem az ÚR kedves esztendejét, Istenünk bosszúállásának napját, megvigasztaljak minden gyászolót. Ézsaiás 61:1-2

Jézus csak a prófécia első felét idézte. Az még nem a bosszúállás napja volt.

Ézsaiás próféta könyvét adták oda neki, ő pedig felnyitva a könyvet arra a helyre talált, ahol ez volt írva: Az Úr Lelke van énrajtam, aki felkent engem, hogy a szegényeknek az evangéliumot hirdessem, és elküldött, hogy a foglyoknak szabadulást hirdessek, és a vakoknak a szemük megnyílását, hogy szabadon bocsássam a megtörteket, és hirdessem az Úr kedves esztendejét. És behajtva a könyvet átadta a szolgának, és leült. A zsinagógában minden szem rászegeződött, ő pedig beszélni kezdett: Ma teljesedett be ez az írás fületek hallatára. Luk. 4:17-21

A nemzetek ideje akkor még nem járt le. Még el sem kezdődött.

Ha azonban azt látnátok, hogy Jeruzsálemet tábor veszi körül, akkor ismerjétek fel, hogy elpusztulása közel van. Akkor, majd akik Júdeában lesznek, fussanak a hegyekbe, akik a városban lesznek, távozzanak belőle. Akik a mezőn lesznek, ne menjenek a városba. Mert az igazságszolgáltatás napjai lesznek azok, amikor minden beteljesedik, amit megírtak.  Jaj lesz azokban a napokban a terhes és szoptatós asszonyoknak. Mert erős kényszer ül akkor a földön, és harag sújtja majd ezt a népet. Kard éle által hullanak el, és az összes nemzetek közé fogságra viszik őket. Jeruzsálemet a nemzetek fogják tapodni, míg csak a nemzetekre kiszabott időszakok el nem telnek. Luk 21:20-24

Ha valakit elküld az Úr az Illés szellemével és erejével, tesz e több csodát...?

A sokaság közül pedig sokan hittek benne, és azt mondták: a Krisztus, ha majd eljön, tehet-e több csodát annál, mint amennyit ő tett? Jn. 7:31

A hetedik (Laodiceai) angyal napjaiban a titkok ismertté lesznek és beteljesednek.

Írd meg, amiket láttál, és amik vannak, és amik ezek után történnek: a hét csillag titkát, amelyet láttál az én jobb kezemben, és a hét arany gyertyatartót. A hét csillag a hét gyülekezet angyala, a hét gyertyatartó pedig a hét gyülekezet. Jel. 1:1-2

A laodiceai gyülekezet angyalának is írd meg: Ezt mondja az Ámen, a hű és igaz bizonyság, az Isten teremtésének kezdete: tudom a te dolgaidat, hogy sem hideg nem vagy, sem forró. Bárcsak hideg volnál vagy forró! Így, mivel langyos vagy, sem hideg, sem forró, kiköplek a számból. Mivel ezt mondod: „Gazdag vagyok, meggazdagodtam, és nincs szükségem semmire”, és nem tudod, hogy nyomorult, szánalmas, vak és mezítelen vagy. Azt tanácsolom neked, hogy végy tőlem tűzben megpróbált aranyat, hogy gazdaggá légy, és fehér ruhákat, hogy öltözeted legyen, és ne látszódjék ki szégyenteljes mezítelenséged, és szemgyógyító írral kend be a szemedet, hogy láss. Akiket én szeretek, megfeddem és megfenyítem: Légy buzgó tehát, és térj meg! Íme, az ajtó előtt állok, és zörgetek, ha valaki meghallja a hangomat, és megnyitja az ajtót, bemegyek ahhoz, és vele vacsorázom, és ő énvelem. Aki győz, megadom annak, hogy velem együtt üljön az én trónomon, amint én is győztem, és Atyámmal együtt ülök az ő trónján. Akinek van füle, hallja meg, mit mond a Lélek a gyülekezeteknek! Jel 3:14-22

És láttam egy másik, felhőbe öltözött, erős angyalt leszállni az égből: a fején szivárvány volt, arca, mint a nap, és lába, mint a tűzoszlop. Kezében egy nyitott könyvecske volt, és jobb lábát a tengerre tette, bal lábát pedig a földre, és nagy hangon kiáltott, mint amikor az oroszlán ordít, és amikor kiáltott, megszólalt a hét mennydörgés hangja. Amikor megszólalt a hét mennydörgés hangja, írni készültem, de egy hangot hallottam az égből, amely ezt mondta: Pecsételd le, amit a hét mennydörgés szólt, és ne írd le azokat! És az angyal, akit a tengeren és a földön láttam állni, felemelte jobb kezét az égre, és megesküdött az örökkön-örökké élőre, aki teremtette a mennyet és a benne levőket, a földet és a rajta levőket, a tengert és a benne levőket, hogy idő többé nem lesz. Hanem a hetedik angyal hangjának napjaiban, amikor trombitálni kezd, akkor beteljesedik az Isten titka, ahogyan hírül adta azt szolgáinak, a prófétáknak. Jel. 10:1-7

Ha kérdésed van, írj bátran, mi válaszolunk.

7 + 8 =

© 2020 Imádság Háza Gyülekezet All Rights Reserved