1925–1927

EGY PÁLINKAFŐZDE mellett nőve fel William Branham szemlélete eltorzult a másik nemről. Sokszor látta, amint férjes asszonyok osonnak a csűrbe sötétedés után, hogy férfiakkal, akik nem is a férjeik, tivornyázzanak egész éjjel. Reggelre ezek az asszonyok olyan részegek lettek, hogy a férfiak próbálták kijózanítani őket, kávét itatva velük és körbejáratva őket, hogy haza tudjanak dűlöngélni reggelit készíteni a családjaiknak. Az ilyen viselkedés undorította Billyt. Azt gondolta: „Ha ilyenek, nekem akkor sem kellene egyik sem ebből a csőcselékből, ha törvény kötelezne.”

Ennek a hozzáállásnak az eredményeként, Billy elkezdett utálni minden társadalmi rendezvényt, amely kapcsolatba hozta volna őt lányokkal. Lehetett akár születésnap, vagy pajtamulatság, Billy messziről elkerülte. Egy ünnep készületeinek legelső jelére is felfigyelt, megjegyezte a helyét és időpontját, és biztosította magát, hogy éppen akkor valahol máshol legyen dolga. Alkalmanként édesanyja és édesapja áthívták a szomszédokat táncmulatságra. Azokon az estéken Billy fogta a lámpását és a kutyáját, és bevetette magát a vadonba, hogy mosómedvékre és oposszumokra vadásszon a fél éjszakán át. Mikor végre hazajött, és ha a zenészek még mindig nyekeregtették hegedűiket, akkor Billy felmászott a pajta tetejére és ott aludt reggelig.

Az iskola elhagyása nem oldotta meg Billy egyetlen problémáját sem; csak átrendezte azokat. Még mindig küzdött az állandó elutasítottsággal. A helyi fiúk többsége nem kedvelte, mert nem ivott és nem dohányzott; a lányok pedig azért nem kedvelték, mert nem táncolt és nem járt mulatságokra. Senki sem értette meg őt. És ami még rosszabb volt, Billy sem értette saját magát. Habár szerette az embereket és vágyott arra, hogy elfogadják őt, mégsem tudta rávenni magát, hogy úgy viselkedjen, mint a többi korabeli srác.

Azt gondolta: „Nos, ha számkivetettnek kell lennem, akkor prémvadász leszek. Ha majd idősebb leszek és elég pénzt tudok keresni valahol, hogy segítsem vele anyát, akkor elmegyek Colorado vagy Washington államba, vagy talán fel British Columbiába és prémvadász leszek. Fogom a puskámat és a csapdáimat, és veszek egy csomó kutyát, és ott fogok élni, amíg meg nem halok. És soha nem fogok megnősülni.”

Billy mindig gondolt édesanyjára, amikor hosszú távú terveket készített. Nagyon fájlalta, hogy olyan sok nehézséget kellett szenvednie édesapja gyenge erkölcsű élete miatt. Harminc éves korára nyolc fiú édesanyja volt, melyek közül a legidősebb 15 éves volt. Soha nem volt elég pénz, soha nem volt elég ruha, és gyakran nem volt elég ennivaló. Billy látta, amint a karján egy kisbabával, az ajtó előtti lépcsőn ülve sír, saját házából kizárva, miközben Charles odabent fekszik egész éjszaka részegen és öntudatlanul. És mégis, mindezeken keresztül Ella Branham hű maradt férjéhez és végig azon küzdött, hogy amennyire csak lehetséges, családját felruházza, jól etesse és boldognak lássa. Billy szerette őt a becsületességéért; de leginkább azért, mert elfogadta őt olyannak, amilyen volt, minden különcségével együtt. Billy úgy érezte, édesanyja többet érdemelne az élettől, és úgy gondolta, hogy jóléte az ő felelőssége. Az ő példája adott Billynek reményt, hogy vannak még más becsületes asszonyok is a világon.

1926 körül egy új lány költözött a városba, és összebarátkozott Jimmy Poole barátnőjével. Mivel Jimmy és Billy sokat cimboráztak együtt, Billy összefutott ezzel a lánnyal Jimmyék házában. Szépsége elkápráztatta Billyt. Azt gondolta, hogy olyanok a szemei, mint egy galambnak, fogai fehérek, akár a gyöngy, és a nyaka kecses, mint egy hattyúé. Amikor Jimmy bemutatta őket egymásnak, a lány megrebegtette szempilláit, és azt mondta kihívóan: „Hogy vagy, Billy?” Ennyi elég volt. Billy horogra akadt.

Később Jimmy a közvetítő szerepét töltötte be. „Azt hiszem, kedvel téged, Billy.”

Billy olvadozott belül. „Úgy gondolod?”

„Biztos is. Megmondom, mit csinálunk – elmegyünk egy páros randira. Kerülünk velük egyet apám öreg Fordjával, ha sikerül beindítanom.”

„Nem tudom” – idegeskedett Billy.

„Dehogy nem. Nagyszerűen fogjuk érezni magunkat. De szükségünk lesz egy kis készpénzre. Mennyit tudsz összekaparni?”

Billy tétovázott, de úgy gondolta, hogy ha ez a remek lány igazán kedveli őt, akkor nem szabad takarékoskodnia. „Van 30 centem.”

Ez megörvendeztette Jimmyt. „Jó. Nekem van 35 centem. Ennyinek elégnek kell lennie. A benzin mellett még vennünk kell nekik üdítőt vagy fagylaltot vagy valamit.”

Billynek támadt egy ötlete, ami jó fényben tüntetheti fel őt a lány szemében. „Tudod mit, Jimmy; mi lenne, ha te vezetnél, én meg vásárolnék?”

„Nekem jónak hangzik.”

Fel kellett emelniük a hátsó kerekeket a földről és egy tucatszor megkurblizták, mire az öreg T-modell beindult. A nap már lenyugodott, mire a két lányt felvették. Billy és a neki kiszemelt lány a hátsó ülésen ültek. Billy félénkebb volt, mint valaha; míg a lány az ülés túloldalán ült, ő a saját oldalán olyan távolra húzódott, amennyire csak tudott. Remélte, hogy a távolság kettejük között és a sötétség elrejtik elnyűtt ruháit.

Lehajtott tetővel pöfögtek végig a holdfényes vidéki utakon, konkrét úti cél nélkül. Jimmy és a barátnője csevegtek egész végig az első ülésen, míg Billy csendben ült és lopva pillantgatott a barátnőjelöltje felé. Arra gondolt, hogy milyen sugárzóan néz ki ez a lány a holdfényben, és szíve dagadt a büszkeségtől, hogy egy ilyen szépség elmegy ővele. Lehet, hogy a lányok nem is olyan rosszak.

A lány Billy felé fordult és elmosolyodott. „Ugye, milyen szép ez az este?”

„Igen, hölgyem” – mondta Billy.

„Ma este tánc van a Platánfa-kertben” – mondta a lány. „Menjünk el oda!”

„Nem, asszonyom” – keményedett meg Billy. „Én nem hiszem, hogy akarnék. Én nem szoktam táncolni.”

Kószáltak még egy darabig körbe a vidéken, míg végül eljutottak egy út menti élelmiszerbolthoz. Jimmy és Billy már előre eltervezték, hogy mit fognak tenni. Billy megköszörülte a torkát. „Jimmy, kicsit szomjas vagyok. Nem gondolod, hogy megállhatnánk?”

„Jó ötlet, Billy.” Jimmy megállt a bolt előtt, és azt mondta: „Bemegyek és veszek valami enni- és innivalót.” Ez is be volt tervezve, mivel Jimmynek egy fillérje sem volt. 25 centért vettek 10 liter benzint, így 40 centjük maradt, ami Billy zsebében lapult.

„Ugyan, hagyd, Jimmy! Majd én megveszem” – mondta Billy.

A szendvicsek darabja 5 centbe került – négy nagy sonkás szendvics, jól megtömve hagymával. Billynek csak annyi pénze maradt, hogy vegyen még négy kólát. Az autóban ettek, miközben élvezték a tücsökciripeléses, hűvös, éjszakai levegőt. Billy jól érezte magát. Ez a lány tényleg kedveli őt! Ma este a banda tagja volt – egy igazi valaki.

Megitták a kóláikat, Billy pedig bevitte az üvegeket a boltba és visszaváltotta azokat. Amikor visszatért, a másik három ott ült az autóban és cigarettázott. Billy alig hitt a szemének – a barátnőjelöltje, az a csinos kis lány cigarettázik! Hátradöntötte a fejét és füstöt fújt ki az orrán. Billy megundorodott. Bemászott a hátsó ülésre és mélyen belehuppant. A lány megkérdezte: „Kérsz egy cigarettát, Billy?”

„Nem, hölgyem” – mondta komoran. „Nem dohányzom.”

A lány sértődötten nézett rá. „Billy Branham, mi a baj veled? Először azt mondod nekem, hogy nem táncolsz. Most meg azt mondod, hogy nem dohányzol. Mit szeretsz te csinálni?”

„Szeretek horgászni és vadászni.”

„Milyen unalmas.” Megvetően húzta fel felső ajkát. „Tessék, Billy, szívd el ezt a cigarettát és éld az életed!”

„Nem, hölgyem, nem hiszem, hogy meg akarnám tenni.”

„Azt akarod nekem mondani, hogy nekünk, lányoknak több bátorságunk van, mint neked” – gúnyolódott megvetően. „Te nagy pipogya.”

Pipogya? Ez a szörnyű szó jobban fájt, mintha egy hódcsapda csattant volna össze a bokáján. Pipogya? Fájdalom mart a szívébe. Pipogya? Ő nem! Ő volt a „nagy, rossz Bill” – a vadász, az erdőjáró, a harcos. Pipogya? Majd ő megmutatja! „Adj egy cigarettát!” – parancsolta.

A lány elégedetten ütögetett ki egyet a dobozból, és adta át. „Adj egy gyufát!” – mondta Billy.

„Na, ez már férfiasabb” – mondta a lány, és átnyújtotta a gyufát.

Billy meggyújtotta a gyufát és a cigarettával együtt a szája felé kezdte emelni, egy-egy kezében fogva azokat. De mielőtt a cigaretta a szájához ért volna, zajt hallott. Úgy hangzott, mintha falevelek kavarognának a szélben. Leeresztette a cigarettát és fürkészően hallgatózott. Már nem hallotta. Azt gondolta: „Áh, csak képzelem.”

„Mi a baj, Billy?” – kérdezte a lány.

Ő megrázta a fejét. „Semmi. Csak próbálom meggyújtani.” Újra felemelte a cigarettát a szájához. Ismét hallotta azt a zajt; ezúttal hangosabban; gyenge, de folyamatos szélzúgást, egyre erősebben morajlott, míg végül már a füleiben dübörgött. Sssssssh! A keze megállt félúton a szája felé. Emlékezete visszaidézte azt a mély hangot a nyárfán, mely figyelmeztette: „Soha ne igyál, ne dohányozz és semmiképp ne szennyezd be a tested! Lesz számodra egy munka, mikor idősebb leszel.” A kezei remegni kezdtek. A gyufa leégett az ujjáig és eldobta. Aztán eldobta a cigarettát. Elkezdett sírni.

„Most már tudom, hogy pipogya vagy” – vihogott a lány.

Billy mérges, zavarodott és ijedt volt. Kinyitotta a kocsiajtót, kiugrott és elkezdett sétálni, még mindig sírva. Jimmy mellékanyarodott az autóval. „Ugyan már, szállj be, Bill.”

Billy megrázta a fejét. „Nem, Jimmy” – és csak sétált tovább.

Jimmy tovább ment mellette és sürgette, hogy szálljon be, de közben Billy partnere könyörtelenül gúnyolta: „Billy Branham, te egy nagy pipogya vagy. Azt hittem, férfi vagy.”

„Én is azt hittem” – zokogta Billy, és letért az útról, átvágott a mezőn, amerre az autó már nem mehetett utána. Gépiesen sétált addig, míg egy dombon túljutva kiért az út látóteréből. Ott lekuporodott a földre és a holdnak zokogta: „Nem vagyok jó senkinek. Nem lehetnek barátaim. Fekete bárány vagyok a fiúk között. Senki sem szeret engem. Minek élek én? Mi a haszna? Óh, bárcsak meghalhatnék itt, és vége lenne az egésznek. Foglya vagyok ennek a furcsa valaminek és nem tudom, hogy mit tegyek.”

Addig zokogott, míg teljesen kiadta az érzelmeit. Aztán csak ült ott, bámulta a holdat és olyan halottnak érezte magát, mint az az élettelen kő ott kinn az űrben. Hirtelen valami furcsát érzett, mintha nyomás nehezedne a bőrére. Az a nyugtalanító érzése támadt, hogy nincs egyedül. Lélegzetét visszatartva, feszülten figyelt. Semmit sem lehetett hallani. Körülnézett a holdfényben fürdő mezőn. Senkit sem lehetett látni; mégis, Billy érezte, hogy valaki (vagy valami) ott áll nagyon közel őhozzá. Végigfutott a hideg a hátán. Rémülten kezdett el hazafelé rohanni.

Az ilyen élmények tudatták Billyvel, hogy az élete eltér a szokványostól, és nem csak a szegénység miatt. Furcsa esetek történtek vele, melyek gyötörték – mint amikor egy jósnőbe botlott. Ő és Jimmy Poole egy karneválon voltak, középtájt kószálva, a kikiáltót hallgatva, aki különböző játékok és kiállítások érdemeit magasztalta. A két fiú elsétált egy jövendőmondó sátra előtt. Kívül, a sátor bejáratánál állt egy fiatal cigány asszony.

„Figyeljen csak!” – szólt feléjük. „Jöjjön ide egy percre!”

Mindkét fiú megfordult.

„Maga, abban a csíkos kardigánban” – tette hozzá.

Billy volt az, aki csíkos kardigánt viselt. Odasétált a jövendőmondóhoz, azt gondolva, hogy talán azt akarja, hogy hozzon neki egy kólát és egy szendvicset. „Igen, asszonyom, mit tehetek önért?”

„Tudta, hogy egy fény követi magát?” – mondta az asszony.

Ez elég furcsán hangzott Billynek. „Egy fény? Hogy érti ezt?”

A nő megmagyarázta. „Látom, hogy maga egy jel alatt született – három fő bolygó állt együtt az első házában; és ezek négyszögben vannak a Neptunnal – nagyon mély. Ezért követi magát egy fény. Maga Isteni elhívással született.”

Billy közbevágott. „Nézze, asszonyom, hallgasson el!” – förmedt rá, és gyorsan elment onnan.

Később elmondta az édesanyjának. Ő azt mondta: „Billy, helyesen cselekedtél. Azok a jövendőmondók az ördögtől vannak.”

Ez zavarta őt. Hogyan szúrhatja ki valaki – aki ilyen egyértelműen kapcsolatban áll az ördöggel – őt, azt mondva hogy – hogy is hívta az a cigány asszony? – „Isteni elhívása” van.

Billy képtelen volt megérteni önmagát, így egyre elégedetlenebbé vált a helyzetével. Miért tűnik úgy, hogy mindig ő a kakukktojás? És az otthon sem volt menedék. Habár Charles átköltöztette családját a Wathen úr birtokán lévő kunyhóból, egy nagyobb házba Jeffersonville-be, az élet otthon továbbra is zűrzavaros és szűkös volt. 1927. augusztusában Ella Branham megszülte kilencedik gyermekét, James Donaldot. Vele együtt kilencen voltak fiúk, 1 évestől 18 évesig, mindannyian egy házban lakva és harcolva.

Mint mindig, Billy legnagyobb békét akkor talált, ha az erdőségekben barangolt kutyájával, Fritzzel. Akkor jött a megrázó csapás. Mr. Short, a helyi seriff helyettese, megmérgezte Fritzet. Billy teljesen megvadult a gyűlölettől. Charles úgy kapta el a fiát, hogy az puskával a kezében dobogott a rendőrőrs felé.

„Meg fogom ölni, Apa” – acsargott Billy, dühtől reszketve.

Charles kicsavarta a puskát forrófejű fia kezéből. „Nem, ha rajtam múlik, nem fogod.”

Billy visszament a kutyája sírjához, letérdelt és levette a kalapját. „Fritz, a barátom voltál, igazi társ. Te öltöztettél, te etettél és te küldtél iskolába engem. Ha megöregedtél volna, én gondodat viseltem volna. De most, Mr. Short megölt téged, még a te időd előtt. Megígérem neked, Fritz, hogy nem fog életben maradni. Egy nap, amikor úgy találom, hogy az úton sétál, én elgázolom őt egy autóval. Elkapom őt teérted.”

Most, hogy a legjobb barátja eltávozott, Billy nagyobb szükségét érezte annak, hogy az élete megváltozzon, mint valaha. Így hát átment a folyón Louisville-be, Kentuckyba és jelentkezett a haditengerészethez. Amikor este elmondta édesanyjának, ő őrjöngött. A következő reggelen átmasírozott a haditengerészet sorozóirodájához és meggyőzte őket, hogy húzzák ki a fia nevét a névsorból.

Billy felismerte, hogy ha valami hathatós lépést akar tenni, akkor azt titokban kell tennie. Később, azon az őszön megkapta rá az esélyt. Ismert egy Francisco nevű embert, aki arra készült, hogy autóval elmegy az Arizona állambeli Phoenixbe. Billy megemlítette, hogy ő maga is tervezte, hogy egy nap elmegy nyugatra. Mr. Francisco értette a célzást és megkérte Billyt, menjen vele, és még azt is felajánlotta, hogy fizet azért, hogy segít vezetni a több mint 3200 kilométeres autózásban. Billy megragadta az ajánlatot és hamarosan elkészültek az indulásra. Billy azt mondta édesanyjának, hogy elmegy Tunnel Millhez egy-két hétre táborozni. Ily módon elhagyhatta a várost anélkül, hogy édesanyja megpróbálta volna lebeszélni róla. Ha Arizonába ér, majd ír neki levelet és megmagyarázza.